|
Benne
Kezd elfogyni a levegő a helyiségben, kinyitjuk az ablakot.
Kinyitja az ajtót, előremegy, nem kapcsol villanyt.
Valahogy a kezembe kerül egy újabb üveg bor, adják, hogy nyissam ki.
Egy darabig tétlenül topogok a sötét szobában, zavaró, hogy nem látni semmit, végül felkapcsolja az éjjeliszekrényen álló kislámpát.
Elkezdem poharakba tölteni a bort, de valaki hirtelen kiveszi a kezemből, továbbadja, üvegből iszunk inkább.
Nem mozdulunk, némán figyeljük egymást, igazából gőzünk sincs, nekem legalábbis nincs, innen most hogyan tovább, várunk.
.54
annyi idős ez a kisfiú, amennyi nemrég még én is voltam, és egy kicsit még most is vagyok. nemrég került be, mindenki meglepetésére, mert ha valakiről, róla biztosan soha nem gondolná senki, hogy egyszer közénk fog tartozni. kérdeztem is múltkor az egyik szobatársam, hogy szerinte nem tök furcsa-e, hogy itt van, pedig hát nem úgy néz ki, mint akinek itt a helye. vállat vont, és csak annyit mondott, hogy igazából te se nézel ki úgy, mennie. vállat vontam, és nem mondtam semmit.
szóval ez a fiú alig egy-két hete van itt, és látszólag egyáltalán nincs ellenére. soha nem láttam még duzzogni, se feleselni a gondozókkal, se a földre lökni a menzakaját, se üvölteni. semmi ilyesmit nem csinál, nyugodt és békés. zárkózottnak épp nem mondanám, de nem is barátkozik olyan nagyon hevesen. bárki szól hozzá, nagyon készségesen és kedvesen válaszol, de ő nem igazán megy oda senkihez. nem hinném, hogy bunkóságból, szerintem inkább csak nem nagyon érdekli itt senki. bár múltkor beszélgettem vele néhány szót, amíg vártunk a könyvtárban a könyvtárosra.
Negyedik napja esik az eső, és mellé fúj a szél egyre vadabbul. Nem hoztam magammal meleg ruhát, minden estére bőrig ázok. Otthon mindig azonnal fürdeni mentem ilyenkor, aztán beültem a tévé elé, sok paplannal és párnával. Aztán estére belázasodtam, és másnapra náthás lettem. De erre most nincs idő, meg dokihoz se lehet itt elmenni, nem ismerem egyiket se. Belépek, a szoba üres, a szobatársaim még órán vannak vagy máshol. Kisebb víztócsák keletkeznek a linóleumon, folyik rólam az esővíz. Ledobom a ruháim, zuhanyozni indulok. A bőröm már most át van ázva, olyan nyirkos, mint a békáké. Elhúzom a függönyt, a melegvíz folyni kezd. Mozdulatlanul állok, csukott szemmel és visszatartott lélegzettel. A bőröm lassan kezd felengedni, a hidegtől összetapadt ereim kitágulnak. A víz a szemembe is belefolyik, de nyitva hagyom, ott is fázom és vacogok. Még jobban megnyitom a csapot. A bal kezemre tapad egy idegen szőrszál, lemosom a vízsugárral. Sampont öntök a tenyerembe, kimosom a hajamból a pesti esőt. Más, mint az otthoni, sűrűbb. Nehezebb is kimosni. Tusfürdővel átmosom magam, majd lassan forogni kezdek a zuhanyrózsa alatt. A hátam viszket a forró víztől, de nem vakarom meg, a valamivel későbbi cseppek megvakarják. A zuhanyfüggönyön újabb idegen szőrszálakat veszek észre, valaki nem tisztította le. Önkéntelenül is a lefolyóra nézek, hátha oda is tapadt valami, de nem sokáig, mert valaki véletlen elhúzza a függönyt. Kicsit megijedek. Bocs, mondja a srác. Nem láttam még korábban. Visszahúzza a függönyt, ami elkezd befelé hullámozni a gőztől. Tovább engedem magamra a vizet, a függöny közben lassan hozzátapad a vádlimhoz, majd a fenekemhez és a lapockámhoz. Kénytelen vagyok ezzel beérni takaró gyanánt, mert azt se nagyon hoztam magammal.
2011. február 8.
Szilveszter
Végül is van ez a buli, amire meghívtak. Jó. Ez inkább csak jelképes meghívás volt. Udvariasságból. De hát mégis csak meghívtak. Bea hívott meg, a Szopós Bea, akivel még azelőtt voltam jóban, hogy Szopós lett volna. Vagyis nagyon rég, még a gimi előtt. Egy utcában laktunk, és akkor az ürügy volt a haverkodásra. Rendes kiscsaj volt, nem azért. De gimiben megkapta ezt a becenevet, és hát eléggé rá is szolgált. Aztán most ugye volt nemrég a szalagavató, de az nagyon szarul sikerült, mert a Kroki legurult a lépcsőn rögtön a buli elején. Még többé-kevésbé mindenki józan volt, ő is, és mégis elbotlott valahogy. És hát szolidaritásból bement utána mindenki a kórházba, és aztán nem lett semmi a buliból, a többiek megegyeztek, hogy úgyis nemsokára szilveszter, majd akkor. Vagyis ma.
Modern Breakfast (részlet)
84. fejezet
Az intézetnek saját iskolája volt, és David legnagyobb meglepetésére csak az órák fele volt kötelező. Kötelező volt a matek, az irodalom és a történelem, választható pedig a földrajz, a biológia, a csillagászat (nem is tudta, hogy van ilyen tantárgy) és a kézműves foglalkozás néven meghirdetett szakkör, ami tulajdonképpen barkácsolást jelentett. Kötelező volt még továbbá a tornaóra is, de nem nagyon hasonlított arra a tornaórára, amit az iskolákban tartottak. A fiúk itt összegyűltek egy teremben, és valahogyan eldöntötték, hogy aznap épp mit szeretnének játszani. Lehetett foci és kosárlabda, de időnként semmihez nem volt kedvük, és akkor csak hülyéskedtek – ez sem volt tilos, ha a terem falai között maradtak. A tornatanár ezalatt a sarokba húzódott, hogy újságot olvasson vagy rádiót hallgasson – ha ez utóbbira került sor, nem szabadott nagyon hangosan játszani, hogy hallja az adást. A többi, fakultatív jelleggel tartott szakkör is hasonló szellemben zajlott, így Davidnek nem sok kedve volt egyikhez sem, bár mindegyikre ellátogatott legalább egyszer. Mikor azonban rájött, hogy csak időpocsékolás, úgy döntött, inkább felkeresi az ügyeletes osztályvezetőt. Már többször is döntött így, de eddig még sosem találkozott senkivel az ideérkezése pillanatát leszámítva. Ez most sem volt másképp, csak egy őrt – épp megint Hawksont – találta.
- Mi kell, apám? – kérdezte a férfi egy hatalmas fánkkal a szájában.
- Tessék mondani, van itt a házban könyvtár?
Napszúrás
A tejfehér függöny sárgás szürkének tűnik, a terasz mellett fáklyák világítanak, idebent meg mécsesek, kellemesen nehéz füstszag ül a szobában. A függöny mozdulatlannak tűnik, pedig lebeg, valami lebegteti, talán az éjszakai alig-szellő, már amennyi átszűrődik belőle a szúnyoghálón keresztül. Lebeg, hangtalanul súrolja a fehér radiátor gömbölyített rácsait. A füstszaggal együtt ide szivárog a kintiek duruzsolása, akár a kocsik a belvárosban, alaktalan forma, hangos, de hangtalan is, nem találni rajta fogást, Marci nem is figyelt már rájuk egy ideje, vajon miről beszélgetnek, min nevetnek olyan jókat, miért kurjantanak fel egyszerre a férfiak, min sikongatnak elfojtva a nők.
Modern Breakfast (részlet)
83. fejezet
Ezt más nem értheti… Akinek még nem volt eltörve a keze, és nem próbált meg egy kézzel zuhanyozni úgy, hogy a rózsának nem volt tartója, és ha az ember nem fogta a kezében, akkor a földre esett, továbbá nem volt tartója a szappannak sem, valamint a függönyt nem lehetett rögzíteni, így még azt is az embernek kellett fognia, és mindezt egyetlen kézzel kell egyszerre csinálnia… Feküdjön le zuhanyzás nélkül? Azt mégsem lehet. A ruhái, a bőre még most is fojtogató kórházszagot árasztottak, amitől ő a lehető leghamarabb meg akart szabadulni. Képtelen volt elviselni még egy álló napon át.
Elengedés
Kérdi, hogy akkor most mi legyen. Hát én tudjam? Próbálom megemelni a szemöldököm, de elzsibbadt az arcom. A szám sem mozdul, érzem, hogy teljesen kiszáradt. Mintha néhány perce elpárolgott volna belőle az élet. Félek elfordítani a tekintetemet. Mi van, ha a szemgolyóm is kiszáradt. Próbálom mozgatni, a sűrű kocsányt felkarcolja a száraz bőr. Tudom, hogy sírnom kéne, vagy legalább könnyeznem. Száraz a szemem, teljesen kiszáradt.
Kábé három hónap után történt először. Éjfél körül mentem vissza az épületbe, és amint elindultam a folyosón, azonnal érezni kezdtem, hogy valamit megváltoztattak. Talán az égőket cserélték ki. Vagy a járólap koszosabb volt a megszokottnál. A tapéta is, a máskor törtfehér rücskök most szürkén hullámoztak a falon. Csend volt az egész épületben, a lépéseim visszhangoztak. Próbáltam óvatosan menni, de akkor is visszhangoztak. Egyszer aztán hirtelen szembejött valaki. Nem ismertem, de ő nagyon megbámult engem. Miután elhaladtunk egymás mellett, megálltam egy pillanatra. Kisvártatva ő is. A bal lapockám alatt nyilalló szúrást éreztem. Engem nézett most is. De nem fordultam meg, mentem tovább, befordultam a lépcsőkhöz.
Nyitott
Megáll a busz és kinyílik az ajtó. Akkora tömeg van a megállóban, hogy ösztönösen szorosabbra kötöm a sálamat, és a sapkát is lejjebb húzom a homlokomon. Ott ülök pont az ajtó mellett, ömlik felfelé a hideg. Ettől nekem persze mindig könnyezni kezd a szemem, ahogy most is, és mivel nincs nálam zsepi, kénytelen vagyok a kabátom ujját használni. Teljesen meg van fagyva, érzem, ahogy enyhén felkarcolja a bőrt a szemhéjamon. Inkább hagyom az egészet. A szemem tovább könnyezik, egyre rosszabbul látok.
- Valami baj van? – kérdi ekkor valaki. A velem szemben ülő ember kérdi, a hangja és a homályos sziluettje alapján korombeli lehet. Először nem vagyok benne biztos, hogy tényleg tőlem kérdi-e, úgyhogy várok egy kicsit, mielőtt válaszolnék.
.51
hallottam, hogy már egy ideje a szobám előtt sündörög. végül aztán kopogott is, ami egyáltalán nem volt szokása a gondozóknak, köztük neki se. kicsit zavartan álldogált az ajtóban, úgy tett, mintha csak rutinellenőrzést végezne, bár a legkevésbé sem tűnt úgy, mint aki távozni akar. sőt, megkérdezte, hogy minden rendben van-e, majd miután mondtam, hogy igen, kijjebb nyitotta az ajtót, és beljebb lépett a szobába.
az egész intézet üres volt, rajta kívül csak a portás ügyelt (illetve hát gondolom aludt) a földszinten. mindenki más hazament.
- öh, én... izé, nem bánod, ha bejövök egy kicsit?
- nem, tessék csak.
Pótbúcsú
Hiába, így a húsleves sem az igazi. Egyszerűen nem esik jól. Marci úgy érzi, a kövér zsírcseppek felsorakoznak a torkában, és ahelyett, hogy lecsúsznának, odaszáradnak valahogyan. A végén aztán olyan sokan lesznek, hogy ő szép lassan megfullad tőle. És közben végig ott érzi a szájában a zsír, a már kihűlt zsír ízét.
Alig ettél, mondja az anyja. Bizony, tessék enni, tódítja a nagymama. Hmh, morogja a nagypapa a további nyomaték kedvéért. De hát hiába. A húsleves nagy része a tányérban marad. Amúgy is kihűlt közben, az eperlevél már eleve hideg volt, Marci pedig nem szereti a cérnametéltet. Most ellenségesen méregeti a fodros szélű tésztakockákat is. A nagymama végül elveszi előle a félig teli tányért, a fényes lapos marad csak a fiúcska előtt.
Kezemben a gyerek
Na sok sikert, mondta Erika, aztán beszállt a kocsiba. Még mindig annyira le voltam döbbenve, hogy be se néztem az ablakon. Jó lett volna tudni, kivel lép le. Nem változtatott volna semmin, de azért jó lett volna tudni. Egy darabig bambán néztem a távolodó kocsit, kezemben a gyerek. Ő is csak bámult és várt. Aztán rám nézett, és valami nyüszítésfélét hallatott. Nem tudtam, mit akar, szóval továbbra is néztem az utat. A kocsit már rég szem elől tévesztettem. A gyerek ismét nyávogni kezd, ezúttal hangosabban. Mintha csak szólni akarna, hogy térjek már észhez. Próbálok észhez térni. Most mi a francot csináljak ezzel a gyerekkel.